Remek szabadidős program volt a mai demonstráció. A taxisoktól volt hangos az utca és a média. A dudálás remekül megy már, az összefogás szinte már automatikus, egyedül az elkeseredettség a régi.

Imádkozni szabad, vagy alszik?


Barátságos rendőrök, érdeklődő újságírók, vígan integető járókelők és sok duda. Tudok én összefoglalni, ha kell. Kezd rutinból menni a demonstrálás. Az utóbbi időben már nem először voltunk kint, de most okoztunk csak némi felfordulást.

A tömeg

A tömeg

Jól nevelten tiltakozunk. Hiába! Miért mondom ezt? Nekem sikerült beszöknöm a Városház utcába és végighallgatnom azt a bla-blát, amit Vitézy Dávid lökött az arcunkba. Ennek az embernek fogalma sincs róla, mi történik az utcán. Egységes tarifa csak akkor lehet, ha a szolgáltatás színvonala is egységes lesz. Ezt sikerült leszűrnöm a mondandójából, meg azt hogy a létszámot úgy csökkentik, hogy a NAV letiltja az adószámát a nem adózó taxisoknak és a Droszt Kft nem ad ki ezeknek az embereknek droszthasználati engedélyt. Már 300 ilyen taxis van. Na, végre, remek, hulljon a férgese. Mennyire jó lesz, ha a nem adózók kihullnak. Annyival is kevesebben leszünk. Jól hangzik nem? Nem! Az a helyzet, hogy azok között a taxisok között, akiket letiltottak, bizonyára van egy két zsivány, aki nem akar adózni, de többen vannak köztük, aki nem tud. Ez a megoldás a legnehezebb sorsú taxisokat löki még egy kicsit mélyebbre. Tudom borzasztó dolog, hogy a taxis mikor döntenie kell, inkább pelenkát vesz, vagy törlesztő részletet fizet, mint adózik. Egy átlagembert, ez biztosan nagyon felháborít, hiszen tőle alapon levonják az adót, azt csókolom. Kérem, ezeket az embereket legyenek egy kicsit empatikusak. Ők hova sorolnák az adófizetést a kiadási listán, a megélhetési költségek elé, vagy mögé?  Én azon csodálkozom, hogy valaki még tud ebben a szakmában adót fizetni. Vajon, hogy csinálják? Ezt mindenki maga döntheti el, mint azt is, hogy kik fognak ebben a szakmában maradni, ha ez így folytatódik. Térjünk vissza inkább arra, mitől is lettem, olyan kivételesen nyugodt? Remek volt hallani, hogy nyitott kapukat döngetünk. A Főváros rendezni akarja a taxis piacot. Hát nagy kő esett le a szívemről. Szóval rendbe teszik. Igaz, ők úgy gondolják, hogy igazából rendben is van.  Nem értik minek demonstrálunk egy magasabb fix tarifáért, hiszen a mostani maximált tarifát is alig van cég aki alkalmazza. Sőt, sok társaság annál jóval alacsonyabban szolgáltat. Akkor mi értelme lenne bevezetni egy fix tarifát, ami jó néhány társaságnál áremeléssel járna. Lehet ennyiért is szolgáltatni. Várjunk! Kezdem érteni. Hagyjuk, hogy a társaságok az alacsony tarifával teljesen kivéreztessék a taxisokat és akkor hopp, aki nem fizet adót, máris kihullik a piacról. Maradnak a becsületesen adózók és mindenki happy. Mikor, már csak azok maradtak, akik a jelenlegi körülmények között is képesek talpon maradni, na akkor , jön a következő lépés. Vetetnek velük egyforma autókat, (Jó kis pályázat lesz ismerve a magyar gyakorlatot.) és jöhet a fix tarifa. Akkor végül is minden oké, nem? Hány becsületes ember megy csődbe, és hány utas lesz még addig megkárosítva, az nem érdekel senkit. Hát köszi! 

Leó